„Európában ilyen böszmeséget még egyetem nem csinált, mint amit mi csináltunk”.

„Amit meg lehetett csinálni az elmúlt évben, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.”

Nem mérték föl a gazdasági lehetőségeiket.
     3 héttel a hivatala átvétele után sem ismerte a miniszteri biztos az egyetem költségvetését. Terveit arra alapozta, hogy a 8-9 milliárdból a felét a Ludovika zászlóaljra fordíthatja. Kár, hogy a valóságos állami támogatás 3,7 milliárd, amiből nehéz 4,5 milliárdot valami új létrehozására fordítani. Mondja! Ezt az 5,3 milliárdos csontvázat jelezte már Varga Mihály úrnak?

Az új koncepció lényege: Rend és Fegyelem, valamint első a katona!
   
Micsoda böszmeség ez? Ez mióta új koncepció? A hadseregben mindig is első volt a katona. Épp a Zrínyin hívják a civil kollégákat ropa-nak! (rohadt polgári alkalmazott). Ön szerint a HM által biztosított támogatásból hogyan lehetett színvonalas műszaki képzést biztosítani? Ön ha befejezte az előadását, megtörli a száját és eltette a munkaeszközét. A színvonalas műszaki képzéshez milliós eszközök kellenek, karbantartás és anyagfelhasználás. Ön szerint milyen varázslatból került réztábla az egyetem minden irodájára? Miközben a nyomtató papírra és a tintapatronra sincs pénz az egyetemen? Hogy fér össze az Ön értelmiségi etikájával hogy katonai felettesként parancsot ad a 'bűnös úton szerzett' anyagok és gépek felhasználásával hogy az Ön irodájához azok gyártsák le a névjegytáblát még a labor bezárása előtt, akiknek jövőjét megszüntette? Ez a rend és fegyelem? Megalázás, tönkre tétel, kiszolgáltatottság és kihasználás? Ha így érti, valóban régi új fogalom, éltünk mi demokráciának nevezett diktatúrában! Ez a FIDESZ demokrácia, vagy csak az Önöké?  Várom a választ a FIDESZ-től!!!

Lejáratták és megalázták az egyetem korábbi vezetőit. 
     Vajon miért alakult ki olyan vélemény, hogy a korábbi vezetőknek nincs helyük az egyetemen? Talán azért, mert a jelenlegi vezetők demokratikus úton nem juthattak volna hatalomhoz. Az egyetemnek volt demokratikusan választott rektora, a dékánok kinevezése még 3 évig érvényben volt. A felsőoktatási törvénynek megfelelően sem a miniszteri biztos, sem a főtitkár sem pedig a stratégiai rektorhelyettes nem pályázhatta volna meg a rektori címet. Jelenleg a miniszteri biztos irányítja a rektor feladatkörét ellátó kancellárt, a stratégiai rektorhelyettes pedig átvette az "ellenséges" kar irányítását és nem rejti véka alá, hogy ő szeretne a rektor lenni.
    "Nem megengedhetőek azok a kapcsolatrendszerek, anyagi érdekeltségek, amik kialakultak az egyetemen, mert ezek nem férnek össze a katonai vagy értelmiségi etikával" BIZALOM NÉLKÜL NEHÉZ LENNE Interjú dr. Deák Jánossal. Konkrétan mire gondol a miniszteri biztos úr? Ha ezt kijelentette, akkor csak van valami bizonyítéka! Vagy most készül a bizonyíték? Vagy úgy gondolja a korábbi megbízásokat FIDESZES érdekeltségeknek kell átadni? Ön szerint ez etikus? Természetesen a HM alárendeltségében levő egyetem a HM által meghatározott cégekkel és személyekkel volt kénytelen együtt dolgozni. Ez Ön szerint etikátlan? Akkor miért nem tett ellene a korábban osztályvezetőként a HM-ben dolgozó és jelenleg mégis megbízható főtitkár? Neki kollégái voltak nem felettesei!
    Ön bizalmat vár azoktól a tisztektől, akiknek korábbi feletteseit konkrétumok nélkül lejáratja. Ön beszél a katonák becsületének visszaállításáról, miközben teleköpködi a sajtót hamis tényekkel és vádakkal. Majd megtiltja ezek cáfolatát? 

Elküldték az egyetem vezetőit, akik felelősen dolgoztak a dolgozókért és a képzés minőségéért. 
   Ma senki nem tudja, miből lesznek az óraadók kifizetve. (Már 2 hete dolgoznak szerződés nélkül.) A nyáron bár az Ön utasítása úgy szólt, hogy küldjék el a szerződéses állományt, a dékán úr elérte, hogy decemberig megkötötték a szerződéseket. A ** helyek azért lettek létrehozva, hogy senki ne mondhassa a civil képzés élősködik a katonai ráfordításokon. Ahogy e képzések megszűnnek ahogy Ön mondta kimenő jelleggel, úgy fogy el 70 ember munkahelye + az óraadóké. "A dolgozók nem kaptak megerősítést, nem biztosak benne, hogy a munkájukra szükség van." (a fenti interjúból) Arról viszont megerősítést kaptak, hogy Ön szerint a munkájukra nincs szükség. "Nem engedhető meg, hogy ... 'pénzekért' dolgozzunk" Szenátusi jegyzőkönyv ( 2010.07.20.) Ez is része az egy millió munkahely létrehozásának? Ön hány munkahelyet teremtett eddig? Önnek néhány hónap múlva lejár a kinevezése és: utánam az özönvíz. Mire kiderül, hogy elkúrta, arra Ön már nem lesz sehol. Nem önnek kell megmondani az embereknek, hogy tartsd el egyedül a gyerekedet a munkanélküli segélyből, mert nincs miből fizessük a helyedet. Vajon számon kéri-e a FIDESZ a történteket? Ha akarná meg is akadályozhatná a rombolást, tehát számon kérni sem fog!
   Az egyetem akkreditációja viszont már most veszélybe került. A gépész képzés akkreditációja már most nem érvényes és talán a had és biztonságtechnikai mérnöké sem. Napi probléma, hogy nincs aki megtartsa az órákat. A fegyverek gépek. A fegyveres képzés civil megfelelője a gépész képzés. Ez egy kis egyetem. Erről a területről már több oktató csomagol. Aki csomagol, az már biztosan megy és még hányan keresnek új munkahelyet? Mióta nem kell fegyverzetis képzés a hadseregnek?

 

This free website was made using Yola.

No HTML skills required. Build your website in minutes.

Go to www.yola.com and sign up today!

Make a free website with Yola